Miskolci Galéria

A Valóságképek című kiállításon látható munkáim kiindulópontja azoknak az alkotói/gondolkodói folyamatoknak a tudatosítása, amely során a látványvilág jelenségei festői és filozófiai tapasztalattá válhatnak. E koncepcióból bontakozott ki A figyelem útjai című festészeti és animációs filmes projekt, a kiállított művek jórészt ennek a része, vagy közvetlen előzménye. Az alkotófolyamat tudatosításával a lét és a tudat közötti kapcsolat megértését segítő modelleket szeretnék megalkotni; ez a modellezési folyamat egyúttal szellemi és lelki gyakorlat lehetőségét kínálja az alkotónak és a befogadónak. 

A kiállított munkák egyik fontos teoretikus inspirációs forrása a via negationis gondolata, amely szerint Istent képtelenek vagyunk leírni bármilyen tulajdonsággal, mivel a végső Valóságot, az Abszolútumot a nem korlátozhatjuk feltételhez kötött tulajdonságokkal, mivel a feltétlenség jellemzi. Ez nem jelenti azt, hogy Isten megközelíthetetlen vagy elérhetetlen lenne: az analogikus módszer, szerint az okozat, vagyis a teremtmény bizonyos mértékig részesül az ok, vagyis a Teremtő természetéből. Ezeket forma felettihez vezető formáknak is nevezhetjük, a feltétlenséghez vezető ajtókká válhatnak. A mi érzéki valóságunk tehát nem értéktelen és hiábavaló mulandó káprázat csupán: egy emberi vagy természeti tulajdonság analógiában állhat Isten feltétlenségének egy aspektusával. a változó valóság az örök valóság. ábrázolhatóságon túlmutató, tisztán tudati tapasztalatot sem fogalmilag, sem a festészet eszközeivel nem tudjuk megragadni, viszont a festészet, illetve az animáció eszközei képesek a belső tapasztalatokhoz vezető út állomásait „tükrözni”. 

Absztrakciós fókusznak neveztem el a festményeimen és animációimban alkalmazott eljárást, amely azokat a folyamatokat idézi, amelyek elvezetnek a forma felettibe nyíló formákhoz. Ezek lényegében a koncentráció és a meditatív elmélyedés különféle lépései: amikor el-elhalványulnak a mellékes dolgok és új jelentőséget kapnak figyelmünk fókuszának tárgyai. Végül a figyelem rögzítése, ha kellő intenzitású, transzformálja és átizzítja az adott formát. Mivel nem tudományos eljárásról van szó, hanem képzőművészeti, animációs és filmes eszközök alkalmazásáról, így a játékos, humoros elemek éppúgy beleférnek, mint egy filozófiai igényű modell felépítésének szándéka. 

Az absztrakciós fókusszal általában a figyelem centrumába állított tárgyat emelem ki, gyakran úgy, hogy a koncentráció intenzitása által minden egyéb elhalványul. Például a hegy érzéki-festői képe előtt és mögött a világ csak egy meghatározatlan sziluettként marad meg. A folyamat meg is fordítható: a hegy sziluettjéből „kiüresedhet” minden esetleges és fenoménikus, és visszatérhetnek az ég és a házak, a táj részletei. Fontos itt megjegyezni, hogy az animációimban látható „kifehéredés” vagy kiüresedés – amikor egy hegy vagy egy könyv fehéren ragyogó formává válik – nem a hiányra, hanem a teljességre, az adott tárgyban megjelenő, magán a tárgyon túlmutató, kimondhatatlan lényegre utal. Ilyenkor az üresség valójában a teljesség képét idézi meg, a teljességnek nyit ajtót. A filmben ezt a tapasztalatot a különféle zenei hangok, effektusok között megjelenő csönd fejezi ki. Az absztrakciós fókusz műveletei kvalitatív analízisként is felfoghatók. Az adott látvány szétbontásánál a jelenségeket minőségileg lényegi és járulékos elemekre választom szét, ezért tudatosan kerülöm a mechanikus, kvantitatív „elemzést”. A lényegi alatt elsősorban a tárgyakban hordozott vagy fellelhető szellemi, jelképes tartalmak meglátását értem. 

Fontosnak tartom még hangsúlyozni, hogy az alkotó-szemlélődő gyakorlatokból származó belátások nem korlátozódnak az esztétika területére. Alapjaiban változtatja meg hozzáállásunkat a felismerés, hogy saját életgyakorlatunk tudatos vezetése oldhatja fel egyéni létünk szenvedésteli lezártságát, atomizáltságát. Így figyelem útjai az egyetemesség felé való megnyílás személyes szabadság-tapasztalatává válhatnak.

Kondor Attila