Festőművész, 1974-ben született Budapesten, itt él és dolgozik. 2000-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, mestere Baranyay András volt. Képzőművészeti tevékenysége egyfajta gyakorlati filozófia, amelynek legfontosabb inspirálója az a kontemplatív hagyomány, ami a Nyugat és a Kelet bölcseletét időről-időre megújította. Írásai és művészetfilozófiai tanulmányai 1993 óta többek között az Allegro, a Balkon, a Műértő, az Ózon, az Országút és az Új Művészet folyóiratokban jelentek meg. 2011-ben önálló monografikus album jelent meg munkáiról. 2017-ben pedig A figyelem útjai című tanulmánykötet-albumában foglalta össze 2013-ban elkezdett festészeti-animációs-film projektjét. 2018-ban készült Belső könyvtár/Inner library című animációs filmje többek között a kecskeméti KAFF és a Magyar Mozgókép Szemle versenyfilmjeként szerepelt. A magyar és a nemzetközi képzőművészeti színtér számos jelentős kiállítóhelyén volt önálló tárlata, ezek közül kiemelkedik a 2019-ben a Műcsarnok három termében rendezett Szabadságtapasztalat című összefoglaló tárlata és a római Palazzo Falconieriben (Accademia d’Ungheria in Roma) Il Cammino della Riflessione címen rendezett kiállítása.
Filmográfia:
Jelenlétkert | 2024
Nyitott ajtónál | 2021
Műteremváros | 2019
Belső könyvtár | 2018
Magasból épülő város | 2016
Ontogenezis | 2015
Splendor Solis | 2014
Díjak, ösztöndíjak:
2021–2022. Kiválósági Ösztöndíj (az MMA Művészeti Ösztöndíj egy éves meghosszabbítása)
2018–2021. MMA Művészeti Ösztöndíj
2016. Tornyai-plakett
2013. Endre Béla-díj
2013. Újbuda-Mecénás Művészeti Ösztöndíj
2007. Római Magyar Akadémia Művészeti Ösztöndíj
2000. Kondor Béla-díj
1998. Barcsay-díj
Nominációk:
2024. HAB-díj nomináció
2021. A Nyitott ajtónál című animációs film az Ars Sacra filmfesztivál versenyfilmje
2020. A Belső könyvtár című animációs film a Magyar Filmszemle versenyfilmje
2011. Esterházy Művészeti Díj nomináció
önálló kiállítások (válogatás):
2024. Vertikális táj Resident Art Galéria, Budapest
2024. A figyelem útjai 10 éves jubileumi retrospektív kiállítása Art Market kortárs művészeti vásár, Budapest
2023. Látencia (Szurcsik Józseffel és Várady Róberttel) Újlipótvárosi Galéria, Budapest
2023. Jelenlétkerttől a belső könyvtárig Lakásgaléria Tárlat, Szentendre
2022. Il Cammino della Riflessione Collegium Hungaricum, Róma
2022. Noészisz Országút Galéria, Budapest
2022. Jelenlétkert Képező Galéria, Budapest
2022. Valóságképek Miskolci Galéria
2019. Szabadságtapasztalat Műcsarnok, Budapest
2019. Teremtő gyakorlat (Rajcsók Attila szobrásszal), Kogart, Tihany
2019. Rajzok San Marco Galéria, Óbuda, Budapest
2018. A figyelem útjai III. Pannonhalmi Apátság
2017. Áttekintés Tornyai Múzeum, Hódmezővásárhely
2017. Napváros Resident Art Galéria, Budapest
2016. Magasból épülő város B32 Galéria, Budapest
2015. Ontogenezis – Részesülni a létben Kiscelli Templom, Fővárosi Képtár, Budapest
2015. A fény módosulatai Tornyai Múzeum, Hódmezővásárhely
2015. A figyelem útjai II. K. Petrys Galéria, A38 Hajó, Budapest
2014. Rajzolt idő (Mátyási Péterrel), Molnár Ani Galéria, Budapest
2014. A figyelem útjai I. Óbudai Társaskör Galéria, Budapest
2012. Az emlékezés művészete Budapest Galéria, Lajos utcai Kiállítóház
2011. Elmélyedés Ari Kupsus Galéria, Budapest
2011. Orientációk Pepper Art Projects, Budapest
2011. Ittlét Újbuda Galéria, Budapest
2009. Tudat és lét Bartók 32 Galéria, Budapest
2008. Hermetikus kertek Olasz Intézet, Budapest
2008. Orientáció No. 1-2. M.C.P. Múzeum-kert és FKSE Stúdió Galéria, Budapest
2008. Kontempláció Görög Templom Kiállítótér, Vác
2007. Tradíció adó-vevő Inda Galéria, Budapest
2006. Parmenidész-töredékek Huba Galéria, Budapest
2006. Első pillantás Szinyei Szalon, Budapest
2004. A szemlélődés kertjei Szinyei Szalon, Budapest
csoportos kiállítások (válogatás):
2025. Vízió, gesztus, kísérlet 111 éves a magyar animációs művészet Műcsarnok, Budapest
2025. Vanitas olvasatok Műcsarnok, Budapest
2024. Kert – Az élet lehetősége HAB, Budapest
2024. Mostan csodás álmok jönnek Kincsem-palota, Budapest
2024. Sublimes Komarno, Szlovákia
2024. Portrait of Europe Eur’Art Project ECA, Luxemburg
2024. Hetven – Kaleidoszkóp a Vásárhelyi Őszi Tárlatok hét évtizedéből Alföldi Galéria -Tornyai Múzeum, Hódmezővásárhely
2024. Álmatlanság Standby projekt Zikkurat Galéria, Budapest
2024. Szürreáliák Magyar Festők Társasága - Városi Galéria, Szigetszentmiklós
2023. Tendenciák Magyar Festők Társasága jubileumi kiállítása a REÖK-palotában, Szeged
2023. Őszi Tárlat Tornyai Múzeum, Hódmezővásárhely
2021. Kétely és bizonyosság – Hommage à Baranyay András B32 Galéria, Budapest
2019. Paradise City – A város öt olvasata Art Capital, Szentendre
2017. Hommage à Ferenczy Károly 1917-2017 Régi Művésztelepi Galéria, Szentendre
2014. Szabadkéz MODEM, Debrecen
2013. Budapesti merítés Új Budapest Galéria, Budapest
2013. Magányos táj Déry Múzeum, Debrecen
2012. Férfiképmás Pepper Art Project, Budapest
2012. Élő magyar festészet Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
2011. La Nuova Europa Giovani Artisti Ungheresi Potenza, Olaszország
2010. Viszonyok Deák-Gyűjtemény, Székesfehérvár
2009. Várostájak Molnár Ani Galéria, Budapest
2009. Genius Loci Művésztelepi Galéria, Szentendre
2008. Sulla strada Római Magyar Akadémia, Róma
2008. Új reneszánsz Kaposvári Képtár, Kaposvár
2008. Mecenatúra Kogart Ház, Budapest
2008. Kogart Kortárs Művészeti Gyűjtemény Kogart Ház, Budapest
2007. A festmény ideje Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
2007. A fény Volksbank Galéria, Budapest
2006. Időn túl – A festészet vállalt hagyománya Szombathelyi Képtár, Szombathely
2005. XI. Delhi Triennálé Új-Delhi, India
irodalom (válogatás):
Tóth Károly: Vertikális táj Artmagazin.hu 2024
Schneller János: Beszélgetés Kondor Attilával Új Művészet 2024. szeptember
Kocsis Katica: Kondor Attila városi sziluetteket metszett ki a hegyekből 2024. 10. 08.
Sinkó István: A hiány hiánya Élet és Irodalom 2024. október 11.
Keserü Katalin: Pictor doctus – Tanulmány In: Il Camminno della Riflessione/ A figyelem útjai, Róma, 2022.
Vékony Délia: Jelenlétkert: a képen túl találkozunk Prae.hu 2022. 06. 02.
Bordács Andrea: Az aktív szemlélődés mesterei Balkon 2021. 3-4. szám
Gárdonyi László: A figyelem terei Mozgó Világ 2021. 4. sz.
Révész Emese: Táj-Kép-Tér Műértő 2019. november
Török András: Ha egyszer ezt a klubban elmesélem Vademecum Hírlevél 2019. október 8.
P. Szűcs Julianna: A halott körme tovább nő Mozgó világ 2019. november
Győrffy Ákos: A kulcskérdés az, hogy eléggé szomjazzuk-e a szellemet? – Kondor Attila a Mandinernek
Győrffy Ákos: Szabadságtapasztalat – Kondor Attila képei a Műcsarnokban
Révész Emese: Táj-Kép-Tér Műértő, Tárlatvezető rovat, 2019 november
Nagy Villő: Plázs és kupola Képmás, 2019 november
Sinkó István: Négy kiállítás képei Új Művészet, 2019 október
Máthé Andrea: Jelenlét és odaadottság Műértő 2018. május
Fülöp Luca: A képzőművész, aki „megmozgatta festészetét” kortarsonline.hu 2018.01.06.
Hornyik Sándor: A humanizmus animációja In. A figyelem útjai. Tanulmánykötet és album, Budapest 2017.
Sinkó István: Fenomenológiai városmodell Műértő 2017. június
Készman József: Ontogenezis Új Művészet 2016. augusztus.
Bordács Andrea: Rajzolt idő Új művészet 2014. november
Hornyik Sándor: Archeológia és ontológia Új Művészet 2014. március
Andrási Gábor: Médiumtudatos festészet Artportal.hu 2012. július
Dékei Krisztina: Meditatív festmények Magyar Narancs 2012. július 12.
Hornyik Sándor: Idegenek egy bűnös városban 150.o. L’Harmattan, 2011.
Rockenbauer Zoltán: Ecsettel írt bölcselet Heti válasz 2011. július 7.
Rieder Gábor: Konceptualitás és kontempláció In: Kondor Attila, tanulmánykötet és album 2011.
Bárdosi József (szerk.) Kortársak a templomban, Orpheus Kiadó, Budapest 2010.
Hemrik László: Képek a barlang előtt Élet és irodalom 2009 május 15.
Somhegyi Zoltán: Festett kontempláció In: Uő: A tájkép útjai. Vándorlások egy műfaj körül Vince Kiadó, Budapest, 2008
Csizmadia Alexa: Locus Amoeneus 2008. Artportal.hu december 3.
Somhegyi Zoltán: Kontempláció 2007. Műértő június
Hornyik Sándor: Látvány és reflexivitás In. A festmény ideje MNG, Budapest 2007
Sinkó István: Időn innen és túl Műértő 2006 április
Iványi Bianka: Szembesítés a tradícióval Műértő 2006 április
Sinkovits Péter: Időn innen Új művészet 2006 július
Rieder Gábor: Időn túl Artportal 2006 március
Muladi Brigitta: Örök téma? ÉS 2005 november 18.
Muladi Brigitta: Táj, táj, táj Új Művészet 2005 május
Sturcz János: Bernáth és az utókor In: Angyalokra pedig szükség van. Bernáth Mária tiszteletére (sz. András Edit) MTA Bp 2005
Sturcz János: Painting filtred by conceptuality in Hungary Lalit Kala Academy, New Delhi, 2005
minden jog fenntartva © 2025
adatvédelmi tájékoztató
A weboldal az MMKI Ösztöndíj Program támogatásával jött létre