‍A kiállításon látható festmények, grafikák, filmek kiindulópontja azoknak az alkotói/gondolkodói folyamatoknak a tudatosítása, amelyek során a látványvilág jelenségei festői és filozófiai tapasztalattá válhatnak. Ezen az úton, a figyelem, a megértés, a befogadás útján szeretné a művész végigvezetni a látogatókat a Műcsarnok három termében.

A Szabadságtapasztalat összefoglaló címmel bemutatásra kerülő installáció a művész egy-egy animációs filmje köré épül, amelyek egyben tematikus egységek is: Műteremváros, Jelenlét-kert, Belső könyvtár.

Az elmúlt években, illetve kifejezetten erre a kiállításra készült művek között találunk a személyes környezet ihlette alkotásokat éppúgy, mint a filozófiai-esztétikai alapkérdéseket feszegető témákat, a múlt emlékeiből átemelt művészettörténeti toposzokat, emblematikus épületeket (Pantheon), reneszánsz kerteket, varázslatos képzeletbeli könyvtárakat, amelyek spirituális, érzéki történetté állnak össze a Műcsarnok tereiben.

‍

‍Az alkotófolyamat tudatosításával a lét és a tudat közötti korrelációk megértését segítő modelleket szeretnék megalkotni; ez a modellezési folyamat egyúttal szellemi és lelki gyakorlat lehetőségét kínálja, nekem, alkotónak ugyanúgy, mint a befogadónak. 

‍

‍A kiállított munkáknál alkalmazott alkotói gyakorlat egyik fontos teoretikus inspirációja  a via negationis. Többek között Eriugena, Maimonidész és Meister Eckhart is mesterien alkalmazta ezt a negatív teológiaként ismert módszert, amely szerint Istent képtelenek vagyunk leírni bármilyen tulajdonsággal, mivel az abszolútumot a tulajdonságok feltételhez kötöttsége helyett a feltétlenség jellemzi. A konkrét alkotói munkában   még nagyobb szerephez jutott az un.  analogikus módszer, amely szerint az okozat, vagyis a teremtmény bizonyos mértékig részesül az ok, vagyis a Teremtő természetéből. Ezek szerint egy emberi vagy természeti tulajdonság analógiában állhat Isten feltétlenségének egy aspektusával. Ezeket forma felettihez vezető formáknak, vagy a feltétlenség kapuinak is nevezhetjük. Az érzéki tapasztalatokon, így az ábrázolhatóságon túlmutató, tisztán tudati tapasztalatot sem fogalmilag, sem a festészet eszközeivel nem tudjuk megragadni, viszont a festészet, illetve az animációeszközei képesek a belső tapasztalatokhoz vezető út állomásait „tükrözni”. Itt alapvető referenciát jelentenek az absztrakt festészet azon alkotói, akik az absztrakcióban a transzcendencia felé vezető eszközt láttak, mint Malevics, Kandinszkij, Vajda Lajos vagy Rothko.

‍

‍Absztrakciós fókusznak neveztem el a festményeimen és animációimban alkalmazott eljárást, amely azokat a folyamatokat idézi fel és sűríti az animáció eszközeivel, amelyek elvezetnek a forma felettibe nyíló formákhoz. Ezek lényegében a koncentráció különféle lépései: amikor el-elhalványulnak a mellékes dolgok és új jelentőséget kapnak figyelmünk fókuszának tárgyai. Végül a figyelem rögzítése, ha kellő intenzitású, transzformálja és átizzítja az adott formát. Mivel nem tudományos eljárásról van szó, hanem képzőművészeti, animációs és filmes eszközök alkalmazásáról, így a játékos, humoros elemek éppúgy beleférnek, mint egy filozófiai igényű modell felépítésének szándéka. 

‍

‍Az absztrakciós fókusszal általában a figyelem centrumába állított tárgyat emelem ki, gyakran úgy, hogy a koncentráció intenzitása által minden egyéb elhalványul. Például a hegy érzéki-festői képe előtt és mögött a világ csak egy meghatározatlan sziluettként marad meg. A folyamat meg is fordítható: a hegy sziluettje kiüresedhet, és visszatérhetnek az ég és a házak, a táj részletei. Fontos itt megjegyezni, hogy az animációimban látható „kifehéredéssel” vagy kiüresedéssel – amikor egy hegy vagy egy könyv fehéren ragyogó formává válik – nem a hiányra, hanem a teljességre, vagy az adott tárgyban megjelenő, magán a tárgyon túlmutató, kimondhatatlan lényegre utal. Ilyenkor az üresség valójában a teljesség képét idézi meg. A filmben ezt a tapasztalatot a különféle zenei hangok, effektusok között megjelenő csönd fejezi ki. Az absztrakciós fókusz műveletei kvalitatív analízisként is felfoghatók. Az adott látvány szétbontásánál a jelenségeket minőségileg lényegi és járulékos elemekre választom szét, ezért tudatosan kerülöm a mechanikus, nem kvantitatív „elemzést”. A lényegi alatt elsősorban a tárgyakban hordozott vagy fellelhető szellemi, jelképes tartalmak meglátását értem. 

‍Fontosnak tartom még hangsúlyozni, hogy az alkotó-szemlélődő gyakorlatokból származó belátások nem korlátozódnak az esztétika területére. Alapjaiban változtatja meg hozzáállásunkat a felismerés, hogy saját életgyakorlatunk tudatos vezetése oldhatja fel egyéni létünk szenvedésteli lezártságát, atomizáltságát. Így figyelem útjai az egyetemesség felé való megnyílás személyes szabadság-tapasztalatává válhatnak.

‍

‍Falszöveg a filmekhez:

‍A Szabadságtapasztalat című háromcsatornás animációsfilm-installáció közös gondolati ívet alkot, így a három vetítés együttese egyetlen munkának tekinthető. Ugyanakkor a három terem tagoltsága nem engedi az egybefüggő installációt, mint az Ontogenezis – Részesülés a létben című, 2015-ös munkám esetében, amikor a Kiscelli Múzeum monumentális templomterében a három csatornáról vetített filmek az egyetlen térben közvetlenül reflektálhattak egymásra. Jelen esetben mindegyik animációnak önmagában is meg kell állnia. Ennek hangsúlyozása miatt a három munkának külön-külön is adtam címet, amelyek utalnak a kiállításban elfoglalt helyükre, szerepükre.  Mivel az animációs film készítés során alapvető kiindulópont egy storyboard készítése a műveket létrehozó belső, gondolati aktivitást egyfajta szellemi történetté alakítom, „elbeszélem”. Ehhez hozzá tartozik, hogy a szereplők hiánya az animációkban lehetővé teszi, hogy maga a néző váljon a mű aktív szereplőjévé; a dinamikus befogadás során keletkező „belső történések” így egyfajta intellektuális és spirituális történetté állhatnak össze. Ugyanis ezek a film-installációként vetített történetek  nem csak lineárisan vannak megkomponálva, hanem a videoloop technikai adottságát médiumként használva a visszatérő képsorok a meditatív-szemlélődés lehetőségét nyújtják a néző számára. 

‍

‍I. Műteremváros 

‍Az első teremben vetített animáció keretét egy műterem-szcéna adja, ahová különféle nagyvárosi terek bejárása után visszatérünk. A műteremlakás képzeletbeli szintézise az eddigi életem folyamán használt alkotótereknek, lakásoknak. A városi szcénák modern és későmodern környezetének megalkotása során elsősorban Budapest épületeiből indultam ki, de általánosabb értelemben ideális és utópisztikus várostervek és teóriák megvalósulására reflektálok. A festményanimációs eszközökkel ábrázolt műterem és a városi szcénákban feltűnő rajzos vizualizációk a két másik teremben vetített animációkra utalnak.

‍

‍II. Jelenlét-kert 

‍A középső teremben látható animációban rajzos, grafikus eszközöket használtam, amivel azt szeretném elérni, hogy a filmben egymásból alakuló, egymásból születő mitikus-archetipikus terek egy imaginációs-meditációs folyamat leképezéseként jelenjenek meg. A két másik festményfilmtől eltérően itt kizárólag olyan képeket igyekeztem megalkotni, amelyek által egyfajta időtlen, a jelenben is örök érvényű tapasztalatok ragadhatók meg. 

‍

‍III. Belső könyvtár 

‍Egy óváros utcáin járva régi kertbe lépünk be. Amikor a kert ösvényeit felfelé vezető lépcsőkön bejárva rálátásunk nyílik a városra, a szemlélődés egyfajta belső látomáshoz vezet el. Egy ajtónyílásból kiszűrődő ragyogás húzza befelé a figyelmet, a feltáruló terek sora egy ódon könyvtárba vezet. A kamera lassan nyit, egyre többet mutat meg egy hatalmas könyvespolcból, amelyen sorra felfénylik, felragyog egy-egy újabb könyv. Ahogy a kamera tovább nyit és távolodik, a többi könyv elsötétedik, így végül csak a világló könyvgerincek láthatók. Ezután felfelé irányuló, emelkedő mozgás részesévé válik a néző: hatalmas, kúthoz hasonló térben közeledik egy körszerű fényforrás felé, amely a római Pantheon kupoláját idéző világító nyílás, oculus. A záró képsorokon a kupola kazettái láthatók tükröződésben.