láthatatlan város

Tommaso de Campanella a reneszánsz kor alkonyán La città del Sole, azaz Napváros címen egy tökéletes állam víziójáról írt dialógust. Az ideális város a maga fizikai valóságában sosem jelent meg, láthatatlan maradt. Az itt látható munkáimban mégsem a tökéletes város eszményének modernista visszfényét kerestem,  a hangsúly nem az utópiák és antiutópiák analízisén volt, hanem azon, hogy a kortárs, utópiákból származó civilizáció jelenségeit vissza lehet-e vezetni azok szellemi gyökereihez?

Campanella, ahogy Morus és mások is, lényegében Platón Államát gondolták tovább, tehát többé-kevésbé a platóni tradícióhoz tartoznak. Azért is érdemes ezt hangsúlyozni, mert a mai napig ható utópisztikus gondolkodás eredeténél még ott volt a platonisták kontemplatív hozzáállása a lét és az élet egészéhez. 

A cím – Láthatatlan város – ezek szintézisére utal. A városi építészet és környezet, olyan természeti jelenségek, mint a hegy, a víztükör, a hóesés mind egyszerű, mindennapos jelenségek, amelyekre épp közeliségük miatt nagyon ritkán tekintünk nyitott, érdeklődő tekintettel. Hosszú és elmélyült meditatív munkával, újra meg újra felkeltett figyelemmel az ezerszer látott látványok megnyílnak, átalakulnak.

Munkáimban ilyen visszatérő téma a Budapest városi szövetéből kiemelkedő Sas-hegy.  E különös, egzotikus külsejű, dolomit sziklákból álló karszthegy valószerűtlenül magasodik ki a budai házak közül – az olasz Dolomitok távoli rokonaként sokkal nagyobbnak látszik, mint amekkora valójában. A hegyet körül járni sok hagyományban a zarándoklat alapvető formája, mivel a hegy a lét metafizikai centrumát és a létállapotok hierarchiáját jeleníti meg. A Sas-hegyet minden nap látom, ezért bár nem zarándokhely – a nyüzsgő város fölé magasodó sziluettje mégis a világfölötti, transzcendens lét szimbólumává válhat.