2007 tavaszán a firenzei a Giardino dei Bardiniben hosszú időt töltöttem elmélyülten szemlélődve.  A Bardini lényegében egy város fölé magasodó függőkert, amelyben az egymás fölé rendezett szinteket lépcsők és kanyargós utak kötik össze. Az összes út, feljáró és lépcső egy központi lépcsőhöz vezet.  amelyen át egy teraszhoz jutunk, ahonnét hírtelen nagyszerű rálátás nyílik a városra. Amikor megérkezünk ide, azt érezhetjük, hogy messze több mint egy kilátó, sokkal inkább a “világfölötti hely” tapasztalatát idézi, amelyről Platón beszél a Phaidónban. Számos rajzom és festmény témája ez a centrális lépcső. Ez a kontemplatív tapasztalat több animációs filmemben is megjelenik, mint a Splendor Solis vagy a Belső könyvtár. A bardiniben található gyönyörű pergola, vagyis viráglugas a Jelenlétkert című animáció egyik fontos motívuma.

Az olasz történeti kertekben megérezhetjük, hogy a kertépítés és kert gondozása konkrét belső műveletek analógiájaként is felfogható, amelyek bennünk, saját magunkban állíthatják vissza az elveszett Paradicsom állapotát. Ezekben a kertekben olyan szimbólumokkal és a tér olyan sajátos kezelésével találkozunk, amelyek ezt nagyon finoman kézzelfoghatóvá, testileg is megtapasztalhatóvá teszik. Például egy lépcső nem csupán a fizikai közlekedést segíti, hanem eszünkbe juttathatja Dante alvilági alászállását  és a Purgatórium hegyének megmászását, ami őt végül az égi szférákhoz való felemelkedésig vezette.

A figyelem útjai című festményen a lépcső egyetlen fehér fénnyalábbá válik. Miért festettem így meg? A spirituális tapasztalatok túl vannak a képeken, mégis képek segítségével ábrázoljuk őket. Metaforák, hasonlatok, szimbólumok segíthetnek, ha az olvasó, vagy a néző elég nyitott akkor ezek megadhatják a belső tapasztalat továbbadását. Amikor festettem nem gondoltam arra, hogy Dante egy fénylő lépcsőnek ábrázolta a paradicsomban az egyik nagy szemlélődő szentet, Damiáni Szent Pétert.