A Feltétlen jelei

A végső, minden feltételen túli Valóságot nem tudjuk sem szavakkal, sem képekkel megközelíteni. Wittgenstein ismert mondása vonatkoztatható erre: amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell. A hallgatás azt jelenti, hogy a csöndet választom a beszéd helyett. Ekként a csönd valamiként mégis megidézi azt, amiről nem lehet beszélni. Ez a csöndes hallgatás a képek világában sajátos módon jelenhet meg: a Teremtetlen Fény ideáját az ikonfestészet az arany háttérrel hozta el a látható dolgok közé. Egy különös ókori indiai szobor talán ezen is túllép: a test formájára csak az aranylap síkjából kivágott és üresen hagyott jellegzetes sziluett utal a Megszabadultra.

Az itt látható festményeimen az ajtókeret és az ajtószárnyak között megjelenő tiszta fehér pigment éles vonalban elkülönül a kép többi érzéki elemétől. A koncentrációban megjelenő tapasztalat a kiindulási pont. A fehér forma olyan intenzív, hogy szinte beleég a tekintetbe – e negatív forma különválik a pozitív formától, önálló élete a feltétlenség jele. Ebben a sorozatban ebből az új nézőpontból tértem vissza a korábbi három festészeti sorozat témáihoz, hogy a feltétlen lét elővételezett transzparenciával telítse korábbi témáimat.