Kondor Attila

Rockenbauer Zoltán: Ecsettel írt bölcselet

Heti válasz 2011. július 7.

Lehet-e harminchét évesen életművet összegző albumot megjelentetni? Bizony, lehet. És nem csak azért, mert Van Gogh művészetét is éppen ebben az életkorban zárta le a Sors. Összegzést adni akkor kell, amikor az alkotó ennek szükségét érzi (és van, aki megszponzorálja a kötetet). Ám nagy felelősség az ilyen döntés. Mert minden továbbit ehhez mérnek majd. A továbblépés bizonytalanságait, netán a megtorpanást számon fogják kérni.

Kondor Attila festőművész monográfiája most szerencsés csillagzat alatt született, mert mondanivalója kiforrott, a könyv pedig felettébb igényes mestermunka. A szerző az ünnepélyes pillanathoz igyekezett méltó közeget teremteni: júniusban két kiállítása is volt a fővárosban: az Újbuda Galériában Ittlét címen városképeket, az Andrássy úti a Pepper Artban pedig háromteremnyi keresztmetszetet mutatott be az eddigi termésből.

Az elmúlt évek tárlatai és a mostani album fényében nem túlzás megállapítani, hogy Kondor Attila az új festőgeneráció egyik legfigyelemreméltóbb alakja, akit – meglepő módon – a korszerűtlensége emel ki a modern pályatársak közül. Mert az elektronikus média által diktált, felgyorsult korunkban mi más, ha nem anakronizmus olaj-vászon tájképeket festeni? Ma, amikor a számítógép, televízió és okostelefon képernyőjéről beömlő vizuális ingerek párhuzamos feldolgozására törekszünk, mit jelenthet a néma épületrészletek, antik kertek, kinyíló kapuk, semmibe tartó lépcsősorok festett világa? E minden ízében statikus látvány megállásra, szemlélődésre késztet, de tudunk-e, akarunk-e meditálni, amikor arra treníroztuk magunkat hogy egy klikkeléssel nyomban továbblépjünk?

Kondor Attila sem született maradi. Úgyszólván „normális” kamasz volt, aki a rendszerváltás idejének, felszabadító, de egyben önpusztító, kiábrándult művészvilágában szocializálódott. „Az önsorsrontás vagy az alkoholizmus a kádárizmus kényszerű velejárója volt – mondja a kötetben közölt interjúban –, ami művészmítoszként nagyon káros, jó lenne lerombolni és más mintákat felmutatni.”

Ő megpróbálta. Hagyománytisztelettel lázadt a lázadás hagyománya ellen. Nemcsak életformában, de művészetben is szembeszállt a kortárs trendekkel. Az avantgárd helyett a mesterség becsülete kezdte érdekelni, plein-air képeket festett, korabeli technikákhoz nyúlt, tanulmányozta a klasszikus építészetet, a leghagyományosabb műfajok felé fordult. Mindezt akár póznak is tekinthetnénk – ellen-ellenművészetnek –, ha nem lenne mögötte olyan bölcseleti megalapozottság, amely írott szövegeiből árad.

2003-ban néhány hasonló gondolkodású társával csoportot alakítottak, és Tiziano műhelye nyomán Sensariának nevezték el. A Szombathelyi Galériában, majd a Nemzeti Galériában a klasszikus magyar festészet remekeivel együtt állították ki műveiket, jelezve a vállalt tradíciót. „A jövő imádó progresszivitás és a múltba révedő konzervativizmus helyett a jelen érdekel.” – vallja Kondor Attila. A „jelen” alatt azonban nem az aktuális divatot, hanem az „ittlét” heideggeri fogalmát érti.

Az elmúlt század elején volt már egy festő, Giorgio de Chirico, aki néma, életnélküli városképeket festett, és stílusát metafizikus festészetnek nevezte. Kézenfekvőnek tetszik a párhuzam az olasz mester egykori és Kondor Attila mai képei között – ám ez utóbbiból hiányzik a szürreálisra való hajlam, amely Chiricót oly’ népszerűvé tette a húszas évekre. A csend Kondornál nem szorongató, képei inkább végtelen nyugalmat, transzcendenciát árasztanak, semmint létünk irrealitásáról mesélnének. Chirico azonban intő példa is egyben. Néhány esztendő alatt festette meg jelentősnek tartott életművét, és a hátralévő hat évtizedet kétes értékű barokkos kísérletekkel, majd korai képeinek újrafogalmazásával töltötte. Reméljük, Kondor Attila könyve nem végpont, hanem fontos állomás. Az eddigi életmű mindenesetre azt mutatja, hogy mind ötletben mind stílusban van számára megújulás.

projektek életrajzkritikáksaját publikációkinterjú/videókapcsolat

KRITIKÁK

eng

Mélyi József megnyitóbeszéde

Sinkó István: Az idő terei

Dékei Kriszta: Meditatív festmények

Andrási Gábor: Médiumtudatos festészet

Rockenbauer Zoltán: Ecsettel írt bölcselet

Végh Attila: A gondolkodás fénye

Hemrik László: Képek a barlang előtt

Rieder Gábor: A zárványfestés teljessége

Somhegyi Zoltán: A meditáció öröme