Kondor Attila

Mélyi József megnyitóbeszéde

Elhangzott Kondor Attila: A Figyelem útjai

című kiállításának megnyitóján, 2014 január 7-én az Óbudai Társaskör Galériában.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

 

Minden csak fókusz kérdése. A nézőpont közelítésével, távolításával minden tárgy, minden forma, minden rajzolat változik. A festmény viszont, úgy mondják, örök. Egyszeri fókusz, megmerevedett világ. Egy festményből kiküszöbölődik a kétértelműség, a térrel együtt megdermed a véletlen. De az ellentmondás csak látszólagos, a festők ugyanis évszázadok, ha nem évezredek óta küzdenek a festmény mozdulatlan terével, próbálják játékos formában, de halálos komolysággal beépíteni a véletlent, a mozgást, a kétértelműséget. Ennek volt egykor eszköze a kukucskálódoboz, az anamorfózis vagy a laterna magica, erről is szólnak a festészet mítoszai, illetve a film és a festészet közös történetei.

Nincs talán manapság eredményesebb eszköz a megdermedt kép és a világ többnézetűsége közti feszültség megjelenítésére, a fókusz ellentmondásainak megvilágítására, mint a komputeranimáció. A komputeranimációban mindent szabad. A kép szabadon kezelhető, felépíthető, lebontható, átalakítható, ismételhető, pont ellentétben a festménnyel. Az animációban a képek ritmusa a zenével összeegyeztethető, épp másként, mint a festménynél. Az animáció mégis egy ponton hasonló lehet a festményhez, ez pedig az asszociációteremtő képesség. A festmény ugyanúgy lehet jelentésgyártó készülék, mint a megmozgatott kép, mindkettő, függetlenül az időbeliségtől, tetszőlegesen tágíthatja vagy szűkítheti a kontextus terét.

Kondor Attila kiállításán a fókusszal kapcsolatban egy játékba kezdtem. Mielőtt a kiállítótérbe léptem volna, azt tűztem ki magam elé, hogy háromszor egymás után meg fogom állítani önmagamban az időt. Megpróbálom lestoppolni azt a pillanatot, amikor a fejemben a képekkel kapcsolatban egy-egy erősebb asszociáció megformálódik, az első hármat feljegyzem, aztán megnézem, jó-e. Az alábbiakban e játék eredményéről tudósítok.

Kondor Attila kép-animációja kapcsán elsőként egy mára már klasszikussá vált film jutott eszembe, Peter Greenaway alkotása, A rajzoló szerződése. A XVII. századi képzeletbeli rajzoló, akinek munkáját azután Michael Nyman zenéje kíséri, megbízást kap, hogy készítsen 12 rajzot egy nemesember házáról és kertjéről. A rajzoló téglalap rácsozatú nézőkéjén keresztül figyeli meg a körülötte folyamatosan változó világot, megpróbálja kiküszöbölni, majd beépíteni a véletlent. A gyönyörűen rendezett kertben ül, raszteres papírján vonalaz, satíroz, a mozgásokból, fókuszálásokból így alakul ki ceruzája nyomán a kép. Kondor Attila a megbízást önmagától kapja, de munkamódszere hasonló. Az emlékképekből, fotókból vagy közvetlen látványélményekből konzekvensen építkezik, gondosan kialakított módszer szerint raszterről raszterre halad, hogy teljes benyomást szerezzen és nyújtson. Ezt a látványt azután az animáció segítségével nem hagyja leragadni egy pillanatra sem, folyamatos mozgásban tartja, ezzel relativizálja. Ebben a rendszerben a festmény vagy rajz, csupán pillanatnyi melléktermék.

Az itáliai kert motívuma mögül egy asszociáció erejéig, tulajdonképpen megmagyarázhatatlan módon Ian Hamilton Finlay skóciai kertje sejlett fel. Egy kortárs kert, amelyben a bokrok közül vagy egy birka vagy egy antiknak tűnő szobor bukkan elő. Az asszociáció valószínűleg nem a klasszicizáló, francia forradalmi vagy a háborús szimbolika miatt formálódott ki, hanem a mesterséges keretbe foglalt természet gondolatából kiindulva. Kondor Attila komputeranimációjában két elem, a mesterséges és a természetes áll egymás mellett. A modern város üvegből, acélból épülő rendje, amelyet a klasszikus itáliai kertek szabályozott növényzete és kővilága ellenpontoz. Egy mindennapos, megélt környezet kivonata és egy bejárhatóvá tett vágykép áll egymással szemben. A civilizáció ideális állapota és realitása. A két rend a mozgásban egymásba olvad, az irodaház ablakain tükröződik a természet, a napfény és a Sas-hegy, civilizációtól gyakorlatilag mentes alakja, a kertből kivonódik a növényzet minden rendszeren áttörő elevensége. A képsor életét egyedül a rajzoló biztosítja, az ő kompozíciója, festménye vagy rajza nyomán indul meg az asszociációfolyam, amelyből a néző fejében óhatatlanul történet lesz.

A harmadik asszociáció Kondor művének egyetlen képéből indult ki, a városból kizoomoló képsor végéből, amikor a házak már csak egy vékony sávot alkotnak, a hegy formája pedig kagylóként fogja össze ezt a sávot. Az asszociáció egy 1959 és 1974 között készült műre vonatkozik, a holland művész, Constant Új-Babilon című alkotására, egy soha be nem fejezhető struktúra makettjére. Elsőre csak formainak tűnik az egyezés, Constant megastruktúráját, amely egyszerre értelmezhető szoborként és városként, egy kagylóformájú plexiburokba helyezte. Aztán lassan világossá válik, hogy Kondor, bármennyire reálisak a kiinduló képek, animációjában tulajdonképpen fraktálszerű megastruktúrákban gondolkodik, ahol minden apró rész tartalmazza az egészet. A képsorok egy városszerkezetet mutatnak fel, amely nem urbanisztikai értelemben olvasható, hanem mint egy változtatható fókuszú, egyszerre geometrikus és festői rendszer.

E három nemzetközi asszociációból – Greenaway, egy film, Finlay, egy kert, Constant, egy szobor – kiindulva alkottam egy negyediket. Mégpedig azt, hogy Kondor Attila alkotása a kortárs magyar képzőművészetnek egy olyan vonulatába illeszkedik, amelyet egy későbbi kor, amelynek a mi időnkre már jóval tágasabb lesz a rálátása, talán térfilozófiai vonulatnak fog elnevezni. Valószínűleg olyan művészeket és alkotásokat sorol majd ide, amelyek az ezredforduló táján különböző elméleteket, perspektíva-gyakorlatokat, filozófiákat alkalmazva, de mindenképpen a térproblémát állították középpontba. Ide tartoznak majd talán Greenawayt idézve Albert Ádám kukucskálódobozai, Finlay mentén Gellér B. István pszeudo-régészeti terei, Constant-ból kiindulva Andreas Fogarasi vagy a Société Réaliste város- és államterei. Vagy éppen mindettől függetlenül Maurer Dóra vagy Keserü Ilona szín-tér kísérletei, vagy éppen Waliczky Tamás komputeranimációs téralkotásai. Bármerről közelítsünk, azt hiszem, ha lesz ilyen fókusz, abban Kondor Attila művének biztosított a tere.

A kiállítást megnyitom.

projektek életrajzkritikáksaját publikációkinterjú/videókapcsolat

KRITIKÁK

eng

Mélyi József megnyitóbeszéde

Sinkó István: Az idő terei

Dékei Kriszta: Meditatív festmények

Andrási Gábor: Médiumtudatos festészet

Rockenbauer Zoltán: Ecsettel írt bölcselet

Végh Attila: A gondolkodás fénye

Hemrik László: Képek a barlang előtt

Rieder Gábor: A zárványfestés teljessége

Somhegyi Zoltán: A meditáció öröme