Kondor Attila

Sinkó István: Az idő terei

Kondor Attila kiállítása BTM - Budapest Galéria Lajos utcai kiállítótermében

Műértő 2012 július-augusztus

Kondor Attila festményeit, elsősorban az újabb keletűeket szívesen nézném filozófiai kötetek illusztrációjaként, esetleg könyvborítóként. Párás levegőjű terek, építészeti részletek, a klasszikus korokat idéző ablakok, lépcsők, kapuk, s mindezek között ott feszül a hiány. A szó szimbolikus és valódi értelmében egyaránt. Szimbolikusan a befejezettség és az élet hiánya, valóságosan pedig meg nem festett- el- és kihagyott formákban megjelenített-hiányzó részek láthatóak, azaz nem láthatóak, de odaképzelhetőek. Olyan az egész, mint egy tudatos „ellen horror vacui”.

A történelem vége és kezdete, a filozófiák alkonya, a tehetetlenség melankóliája, ugyanakkor épp a hiányzó, jelszerű felületek miatt a hiány kitöltésének optimista vágya egyaránt ott lebeg a képek felett. Kondor elméleti-inkább talán teoretikus –festő, aki programokban, eszmékben fogalmazza vásznait. Mára már nem illusztrációi ezek a nagy Theoriáknak, mint néhány korábbi műve volt. Mostanra beérett a festői nyelv használata, a rétegzett felületek finom árnyalatú táj-imitációkká szelídültek, a vakolatokat a rozsdaszerű korrodálódó anyagok illúziója borítja. Legyen ez egy ablak, egy kapu, egy oszlopcsarnok, vagy épp ezekből szigorú redukcióval létrehozott tér-jel mind a festészet szavaival mondja el Kondor metafizikájának egységeit.

Erős perspektívák, tükrözések, és – a vizek felületének érzékletes ábrázolásával - tükröződések jelennek meg a néző szeme előtt. A múlt idő jelenné válik és kortalanná. Már nem korábbi parkképeinek római előképeit keressük, ma már atlantiszi mélységekbe merül a sok elveszett tér. Ugyanakkor – csendes humorral- kihalt térré változtatja műterme környékének hipermodern építészeti közegét is. Itt fordul át a Kondor által használt embernélküli, vagy „embertelen” tájábrázolás szinbolikája egy világkép magyarázatba. A festőművész ezt így fogalmazza meg: „… a lét kérdései felé való megnyílás egyfajta szabadságtapasztalat, amelyet a számomra a látás és a gondolkodás különböző szintjeire való rácsodálkozás ad meg. „Létfilozófiájának tehát a múlt és jelen terei, a bennük lévő folytonosság és állandóság, valamint a mindig fellelhető hiányok szabnak utat. Ez a kifejezésrendszerben a monokróm, többrétegű, gyakran lazúrokkal felfényesített, geometrikus -sacra geometrica- térszituációk megfestését jelenti. Ebben pedig Kondor igencsak otthon érzi magát, s vállaltan utal korai itáliai mesterek térábrázolására (így Fra Angelicora ), de felidézi bennünk az építészet és képzőművészet határmesgyéjén alkotó XVIII. Századi francia építészt Étienne-Louis Boullée-t is.

Kondor festészete új színeket hozott a magyar képzőművészeti életbe, a kezdetekkor csak korai, Sensariás időszakának vállalt előképeivel (Kontuly Béla), majd az egyre nyíltabban a jel - jelentés világát érintő, radikálisan átformálódó tájképeivel. Ezeknek a korai munkáknak a tükrében, melyből néhány a mostani tárlaton is szerepel egy formátumos, fejlődésében egyre érettebb, korszerűen klasszicizáló művész karakteres alakja rajzolódik ki, aki a mesterségének technikai ismeretét épp úgy birtokba vette, mint a számára választott filozófikus út eszmetörténeti háttéranyagait.

projektek életrajzkritikáksaját publikációkinterjú/videókapcsolat

KRITIKÁK

eng

Mélyi József megnyitóbeszéde

Sinkó István: Az idő terei

Dékei Kriszta: Meditatív festmények

Andrási Gábor: Médiumtudatos festészet

Rockenbauer Zoltán: Ecsettel írt bölcselet

Végh Attila: A gondolkodás fénye

Hemrik László: Képek a barlang előtt

Rieder Gábor: A zárványfestés teljessége

Somhegyi Zoltán: A meditáció öröme